A LEGFRISSEBB ZENEI ÚJDONSÁGOK

Eurovíziós Dalfesztivál

2012.04.28. 11:26, Márkó

Mielőtt belefognék első hírembe, rövid ismertetőt teszek: Márkó vagyok, és ezentúl mint az "Eurovíziós rovat" szerkesztője találkozhattok velem az oldalon. Fontosnak tartom, hogy az emberek, akik látogatják a lapot megismerhessenek különböző dalokat más-más országokból, ezen kívül pedig azt hiszem, itt is van egy minimális igény az efféle hírekre, hiszen a szóban forgó műsor évről-évre egyre népszerűbbé válik.

Ebben a bejegyzésben magát a versenyt fogom ismertetni azok számára, akik még nem ismerik, vagy csak keveset tudnak róla.

Az Eurovíziós Dalfesztivál (eredeti nevén Eurovision Song Contest) Európa egyik legnagyobb showműsora és egyben versenye, melyet évente rendeznek meg. A versenyre különböző országok küldenek különböző dalokat. Azért is érdekes ez a verseny a zene és kultúrakedvelők számára, hiszen megismerhetik egy adott ország hangzásvilágát, nyelvét. Azonban egy ország nem feltétlenül küld saját nyelvén dalt. Az utóbbi években az angol nyelv vált népszerűvé, hiszen ezen a nyelven érti meg a legtöbb ember az adott dal mondanivalóját.
A versenyre olyan országok küldhetnek dalt, akik az EBU (Európai Műsorsugárzók) tagjai (tehát tulajdonképpen az összes európai ország). Amelyik ország nyer egy adott évben, úgy a következőben ő rendezheti a megmérettetést. A tavalyi évben például az azerbajdzsáni Ell and Nikki duó nyert Running scared című dalával, így idén Azerbajdzsán rendezi a versenyt:

A verseny 1956-ban lett először megrendezve, s azóta igen nagy népszerűségnek örvend. Mára már az egyik legnézettebb műsor világszerte. Mondhatjuk, hogy egész Európa lázban ég egészen szeptembertől májusig. Hatalmas készülődés folyik azokban az országokban, akik úgy döntenek, hogy dalt küldenek a versenyre, hiszen ezeknek az országoknak elnyomó többsége hazai elődöntőket, döntőket rendez a legjobb dal kiválasztására. Ilyen válogató volt például az idei ,,A dal'' című műsor az M1-en, melynek végeredményeképp 2012-ben Azerbajdzsánban Magyarországot a Compact Disco képviselheti a Sound of our hearts című dalával:

 

Fontos, hogy a műsort élő adásban sugározzák, így a küldött előadók szakmai tudásán múlik minden.

A versenyt májusban rendezik (idén 2012. május 26.), a döntőt pedig két elődöntő előzi meg (május 22. és május 24.). Egy ország saját dalára nem szavazhat, azonban kedvenc dalaik 1-8, illetve 10 és 12 pontot érhetnek. A legtöbb pontot a legjobban kedvelt dal kapja.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható két szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 

SZÉPPÉ VARÁZSOLUNK, HA KÉRED! NAGYRÉDÉN AZ "ELVARÁZSOL-LAK" KOZMETIKÁBAN! HÍVJ A WEBOLDALON TALÁLHATÓ TELEFONSZÁMON!!!!    *****    | HEY, COME ON | HEY, COME ON | HEY, COME ON | HEY, COME ON | HEY, COME ON | HEY, COME ON | HEY, COME ON    *****    FIGYELEM KPOP RAJONGÓK - Újra megnyitott a magyar 4MINUTE és KARA rajongói oldal, új címen: 4KARA.TUMBLR // 4KARA.TUMBLR    *****    SHELTER HOUSE - Egy rejtelmes világ, amely igaz is lehetne! - SZEREPJÁTÉK - Vár a MENEDÉKHÁZ!    *****    Elena Paparizou legújabb angol nyelvû dalát már játssza az egyik svéd rádió. Link a weboldalon,ahol meg lehet hallgatni.    *****    Rendelj igényes fejlécet,galériát ! És emellett mindent megtudhatsz Taylor Michel Momsenrõl a Gossip Girl egykori sztárj    *****    "IDE MINDIG ÉRDEMES BENÉZNI!" Picur Mini ABC Nyitva: mindennap 5-21h-ig ÜNNEPNAPOKON IS NYITVA! Bp. IV. Nádor u. 87.    *****    Az otthoni kertészkedés webáruháza - http://www.growshop-hempshop.hu    *****    Ha elérjük a 600 lájkot, 5000 Ft értékû ajándékutalványt sorsolunk ki! Gyere, kattints!    *****    Vendéglátós állások, szakács, pincér pultos, barista állások. Vendéglátózz.hu    *****    Ha szereted a focit, a kézit, a kosarat, a teniszt, vagy a forma 1-et akkor itt a helyed!    *****    »»»TIM BURTON » A legfrissebb hírek a zsenirõl »TIM BURTON » A legfrissebb hírek a zsenirõl »TIM BURTON » TIM BURTON »»»    *****    Minden Plagron Top Grow Box vásárlása esetén 50 liter Plagron Lightmix-et adunk Ajándékba! - Growshop-Hempshop.hu    *****    Lakásfelújítás,ha új otthonba költözünk. Felújítás a WC-ben. Lakásfelújítás,ha új otthonba költözünk. Felújít&aacu    *****    My Chemical Romance... Blue....Backstreet Boys... Lostprophets...Escape The Fate... a képzelet világa... kattints!    *****    Nintendogs rajongói oldal. Folyamatosan bõvülõ információ a Nintendo DS és 3DS legkedveltebb életszimulátoráról.    *****    Phoebe Tonkin, a The Originals sztárja | Az egyetlen magyar PHOEBE TONKIN rajongói oldal, több, mint 27 000 fotóval | PHOEBE TONKIN | PHOEBE TONKIN | PHOEBE TONKIN | PHOEBE TONKIN | PHOEBE TONKIN | PHOEBE TONKIN | PHOEBE TON    *****    Egy új oldal, ahol filmekrõl, sorozatokról olvashatsz. △ HEY, COME ON △ HEY, COME ON △ HEY, COME ON △ HEY, COME ON △    *****    "IDE MINDIG ÉRDEMES BENÉZNI!" Picur Mini ABC Nyitva: mindennap 5-21h-ig Bp. IV. Nádor u. 87. ÜNNEPEK ALATT IS NYITVA    *****    A hajbeültetés ára kedvezõbb, mint gondolná